Kis piros csizmácskák

Beköszöntött a tél. Hó lepte a tájat, és hó takarta be a kert végében a kaptárakat is. Nagyapó a meleg szobából nézte a kicsiny méhest, míg Nagyanyó a konyhában sürgött-forgott: karácsonyra készülődött. Finom süteményillat lengte be a házat. Egyszer csak Nagyanyó kinézett a konyhából, látta, hogy Nagyapó gondolatai megint a méhes körül járnak.

-Ugyan, Nagyapó, tudod, hogy nem lesz semmi bajuk. Jól felkészítetted őket a télre, most pedig készüljünk mi az ünnepre.

-Tudom, Nagyanyókám, tudom. De ha egyszer annyira hiányoznak ilyenkor, télen. Milyen jó lenne, ha ők is megünnepelhetnék a karácsonyt! - sóhajtott Nagyapó.

Elindult a padlásra, hiszen Nagyanyó korábban már kérte, hogy hozza le a karácsonyi díszeket, és segítsen neki feldíszíteni a házat. Nagyanyó minden évben szerette így várni az unokákat. A padláson a félhomályban pontosan tudta, melyik dobozokban találja a karácsonyi díszeket. De itt mi történhetett? A gondosan elcsomagolt díszek szanaszét hevertek! Valaki kinyitotta a dobozokat, és szétdobálta a gömböket, füzéreket.

-Ejnye! Biztosan már megint az egerek - morgott Nagyapó, és elkezdte összeszedni a díszeket. Aztán amikor a dobozért nyúlt, egyszer csak felcsillant a szeme: megpillantott egy hosszú füzért, amelyen kis piros csizmácskák sorakoztak. Zsebre dugta a füzért, és folytatta a rendrakást vígan dudorászva, azt sem vette észre, hogy apró léptek osontak el óvatosan a háta mögött, és ugráltak le a padlás lépcsőjén.

Nagyapó feltűnően vidám volt egész délután, míg Nagyanyóval közösen szépítgették a házat. Nagyanyó nem tudta megállni, hogy ne kérdezzen rá:

-Drága Nagyapó, mi lelt? Amikor felmentél a padlásra a díszekért, még olyan szomorú voltál, mióta díszítgetünk, meg olyan derűs! Pedig az egerek is széttúrták a díszeinket.

-Tudod, Nagyanyó, nagyon jól tették az egerek, hogy széttúrták. Ide nézz, mi akadt a kezembe - azzal előhúzta zsebéből a piros csizmás füzért.

-Látom -mondta Nagyanyó. - Ezt szoktuk a kandalló fölé akasztani.

-De idén nem oda szeretném akasztani. Kiviszem a méhesbe, és feldíszítem vele a kaptárakat. Így a méhek sem maradnak ki a karácsonyból. Jó lenne, ha valami kis ajándékot is tudnék belecsempészni nekik, mondjuk icipici mézescsuprokat, de hát most úgyse jönnek ki a kaptárból, meg olyan picike csuprunk sincs.

Nagyanyó csak mosolygott. Nagyapó nagyon szerette a méheit, és időnként olyan gondolatai voltak, mint egy kisgyereknek. Még hogy ajándék a méheknek! - morfondírozott Nagyanyó, de nem szólt semmit, csak mosolyogva ingatta a fejét.

Amikor bent elkészültek, Nagyapó jó melegen felöltözött, és kiballagott a kaptárakhoz. Óvatosan feltűzte a kis piros csizmás füzért a kaptárakra. Gondosan ügyelt rá, hogy ne csapjon zajt, mert tudta, hogy télen azzal csak megzavarja a méhek nyugalmát. Titokban kihozott a kamrából egy kicsi üveg mézet is, és letette a kaptárak elé, a hóba. Ez volt a jelképes ajándéka kis barátai számára. Elégedett pillantással nyugtázta művét, és megnyugodva, hogy idén a méhek sem maradnak ki a karácsonyból, visszament Nagyanyóhoz, aki langyos mézes teával várta odabent. Mindketten boldogan várták a másnapot, a karácsonyt, és az unokák érkezését. Nem is sejtették, miféle különös dolog veszi kezdetét az éj leple alatt, amíg ők az igazak álmát alusszák.

Amikor a ház teljesen elcsendesedett, az apró léptek, amelyeket korábban a padláson Nagyapó nem vett észre, felélénkültek. De nem egerek voltak, nem bizony! Hanem két kicsi manó, zöld ruhácskában, barna sapkával a fejükön, pajkos mosollyal az arcukon. Tucc és Nucc Nagyapóék házának padlásán húzták meg magukat a télre, mert a rigók azt mondták, nagy hideg várható. Egyébként az erdőben éltek, ami nem volt messze Nagyapóéktól, hiszen a házuk a falu szélén állt. Tucc és Nucc már ősszel bevackolták magukat, de előtte gondosan megfigyelték, milyen ember is Nagyapó és Nagyanyó. Arra jutottak, hogy mivel ebben a házban szeretetből van a legtöbb, itt biztosan nagyon jó helyük lesz, míg kitavaszodik. Aztán látták, ahogyan Nagyapó képes órák hosszat sóvárogva nézni a hólepte méhest, hallották, ahogyan felsóhajt, és mondja Nagyanyónak, mennyire szeretne a méhekkel karácsonyozni. Meglepetést terveztek Nagyapónak, cserébe a vendéglátásért. Ők voltak azok, akik szétdúlták a padlás rendjét, és úgy helyezték el a kis piros csizmás füzért, hogy Nagyapó biztosan észrevegye majd. Abban reménykedtek, hogy Nagyapó majd kiteszi a méhesben, és így is lett. Most már csak egy dolog volt hátra: gondoskodni a meglepetésről. Tucc és Nucc, egy-egy zsákocskával a vállukon, a kaptárak felé vették az irányt. Amikor odaértek, apró csuprocskákat vettek elő a zsákjukból, amelyet megtöltöttek azzal a mézzel, amit Nagyapó vitt a méheknek.

Bebújtak a kicsiny bejáraton, és így szóltak:

-Szervusztok, méhek! Nagyapó nagyon szeretné, ha osztozhatna veletek a karácsony ünnepi hangulatában. Ezért kis piros csizmácskákat akasztott ma a kaptárakra, és hozott nektek egy üveg mézet is. Azt szerette volna, ha kicsi csuprokban adhatna nektek belőle, ezért ezt mi elhoztuk nektek.

-Nahát! Akkor ezért volt ma itt Nagyapó! - zümmögték a méhek. - Ő mindig nagyon kedves velünk, és olyan lelkiismeretesen gondoskodik rólunk. Ezért is gyűjtjük neki olyan szorgalmasan a mézet, amikor minden virágba borul. Mit gondoltok, manócskák, nem illene valami ajándékot adnunk neki, amiért még a hideg télen sem feledkezik meg rólunk?

-De bizony, annak nagyon örülne - felelték egyszerre a manók.

A méhek izgatottan zsongani kezdtek, és egymás szavába vágva kiabálták az ötleteiket, hogy mit adjanak Nagyapónak. Végül Tucc és Nucc segítségét kérték, és megkérték őket, vigyenek Nagyapónak a kaptárból egy darab lépesmézet.

A két manó mindegyik kaptárba bement, a méhek mindenhol nagy örömmel fogadták őket, és küldték el velük Nagyapónak az ajándékot. Tucc karácsonyfa, angyal és csillag formájúra vágta a lépesmézet. Nucc pedig hópehely, harang és csizma alakúra. Amikor elkészültek, betették a parányi lépesmézeket a zsákjukba, és siettek vissza a házba.

-Nemsokára felkel a nap, Nucc! - mondta riadtan Tucc.

-Nincs sok időnk - helyeselt Nucc.

A két manó gyakorlottan suhant be egy hajdani egérlyukon, ami egyenesen a kamrába vezetett, onnan az ajtó alatt átbújva a konyhába érkeztek, a konyhán átrohanva pedig egyenesen a tegnap este feldíszített karácsonyfa felé vették az irányt. Fogták Nagyanyó egyik szép, ünnepi tálcáját, és gondosan elrendezték rajta a lépesméz darabokat. Arra már nem maradt idejük, hogy megcsodálják a munkájukat, mert a szoba felől motoszkálás hallatszott. Nagyanyó és Nagyapó felébredt, de mire kiértek a szobából, a két kis manónak hűlt helye volt. Csak a tálca maradt utánuk a karácsonyfa alatt, rajta a szépen kivágott lépesmézzel.

Mikor Nagyanyó megpillantotta, ámultan csapta össze a kezét:

-Nagyapó, gyere gyorsan! Ez meg hogyan kerülhetett ide?!

-Nahát! Ez meg micsoda? Lépesméz? - álmélkodott Nagyapó is. Értetlenül néztek egymásra, majd Nagyapó kinézett az ablakon, végigjáratta szelíd tekintetét a kaptárain, és szemében megcsillant egy örömkönnycsepp. Átölelte Nagyanyót, aki tudta, hogy ennél szebb karácsonya sose lehetne Nagyapónak. Tucc és Nucc meghatottan kukucskált a karácsonyfa ágai közül, majd elégedetten álomba szenderültek a kimerítő, dolgos éjszaka után. Amíg a manók jól megérdemelt pihenésüket töltötték, Nagyapó és Nagyanyó kiballagott a méhekhez, hogy megköszönjék a kedves ajándékot. Viszont csak akkor csodálkoztak el igazán, amikor meglátták a mézesüveget, amelyből szemlátomást hiányzott némi méz. Nagyapó belesett a kaptár kicsi nyílásán, és nem hitt a szemének! Odabent icipici csuprot látott, amelyben méz csillogott.

-Nagyanyó, ezt neked is látnod kell! - így Nagyanyó is benézett a kaptárba. Egyikük sem szólt egy szót sem, tudták, hogy valami nagyon különleges dolog részesei lettek.

Így történt, hogy a kis piros csizmácskák segítségével a méhek is megünnepelték a karácsonyt, és ezzel teljesült Nagyapó leghőbb kívánsága.

Szűcs Andrea
Abaliget, 2020. november 12.

Fotó, forrás: furtos.hu