A torokfájós kislány és a denevér

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, aki a szépséges és kedves Abaligeten élt. Ezt a kislányt úgy hívták, hogy Kamilla.

Kamilla nagyon sokszor volt náthás. Az orvosok sem tudták, miért tüsszög és köhög folyton. Egy nap éppen a történelem házi feladatán dolgozott, amikor egyszer csak nagyon elkezdett fájni a feje és elszédült. Az anyukája gyorsan megmérte Kamilla lázát. Kiderült, hogy Kamilla bizony megint megfázott. Az anyuka főzött neki gyógyhatású teát hársfavirágból, kakukkfűből és a névrokon kamillából, de el kellett mennie dolgozni, így a kislány egyedül maradt otthon.

Amikor kicsit jobban érezte magát, kiült a teraszra. Furcsa mozgásra lett figyelmes. Közelebb osont, és az egyik virágcserép mögött egy mini összecsukott esernyőre hasonlító lényt talált. Nem akarta megijeszteni, óvatosan leskelődött a cserép mögé, ahonnan álmos szemek néztek vissza rá.

- Te ki vagy? - kérdezte Kamilla.

- Luca vagyok, a kis patkósdenevér.

A kislány csodálkozott:

- Kis patkósdenevér? Na, ne viccelj! Hogy lehet egy denevér patkós?

- Látod az orromat? Lóg az orromról egy bőrdarab, ami olyan, mint egy patkó! Nekem nem kell kellemetlen vaskarikát az orromba rakni, mint ahogy néhány ember teszi, mégis van pirszingem!

- Mit csinálsz itt a teraszunkon? Itt laksz talán?

- Dehogy! Egy különösen kövér legyet kergettem, megfeledkeztem az időről, és felkelt a nap. Nagyon elálmosodtam, ezért kellett elbújnom. Ráadásul egy nagy fehér macskát is észrevettem. Ezért húztam meg magam itt.

- Igen, a macskánkat, Hamut láttad. Szerencséd, hogy nem kapott el! A cicánk nagy vadász, jobb, ha messze elkerülöd, bár úgy tudom, inkább az egeret szereti, nem a bőregeret. Milyen furcsa az orrod! Tudsz szimatolni is vele?

- Nem, de az orrom úgy működik, mint a repülőgép radarja. Az ultrahang ezen keresztül jön, a szám csukva marad. Úgy tudok tájékozódni, hogy ultrahangon énekelek, a tárgyakról pedig visszaverődik a hang, amit én meghallok a szép nagy füleimmel. Jön egy rövid fejszámolás (jó vagyok matekból), és már tudom is, mi merre van. Furcsa, hogy hallod, amit mondok, talán be van dugulva a füled. Az emberek nem hallják a hangom.

- Akkor valódi orrhangod van, ha azon keresztül beszélsz! Gyakran jársz erre?

- Nyáron minden este vadászni járok. Sok a bogár, légy, de különösen finom csemege a pók! Télen a szárnyamat takarónak használom, és aludni szoktam, fejjel lefelé lógva.

- Tudok neked segíteni bármiben?

- Igen, ilyen álmosan nappal nem tudok repülni. Hálás lennék, ha hazavinnél a barlangba. Ott csönd van, és biztonságban leszek.

Kamilla óvatosan megfogta Lucát, a denevérlányt, és elvitte a közeli cseppkőbarlanghoz. Éppen indult egy csoport az idegenvezetővel. Mivel a barlang dolgozói ismerték Kamillát, csak visszaköszöntek neki, megengedték, hogy csatlakozzon a turistákhoz. Helyi lakosként még jegyet sem kellett vennie, ingyen bemehetett. A denevért közben óvatosan fogta a zsebében, hogy majd biztonságba helyezze odabent.

Az emberek bebújtak az első alacsony szakaszon, nézelődtek, sétálgattak a kijelölt úton, közben hallgatták az idegenvezetőt. Voltak álló cseppkövek, vagyis sztalagmitek, és olyanok is, amelyek fentről lógtak, ezek voltak a sztalaktitek. Mészkőhegységben tudnak kialakulni ilyen barlangok, nagyon lassan, száz év alatt csak egyetlen centit nő a cseppkő. Kamilla hirtelen mocorgást érzett a zsebében, Luca felélénkült és kirepült. Nem ment messzire, röpült egy kört, majd rászállt új barátjának vállára. Kamilla ettől úgy meglepődött, hogy megcsúszott az agyagos talajon és majdnem beleesett a vízbe. Most volt ám csak igazi ijedség! Hisz a barlang is hideg, télen-nyáron 12 fok, a benne folyó víz viszont csak 8 fokos nyáron is. Már csak ez hiányozna a betegségéhez! Ekkor meghallotta Luca visító hangját:

​​​​​​​- Nézhetnél a lábad elé! Még rálépsz a barátomra, a barlangi vakrákra! Csak itt él ilyen állat egyedül a világon! Ráadásul pici és átlátszó!

A csoport közben rengeteg lépcső megmászása után megérkezett a barlang legnagyobb termébe, ahol a vastól vörösre színeződő cseppkövek gyönyörű formákat alkottak. Volt ott Hófehérke és a hét törpe, pálmafa, de még Mikulás alak is.

Kamilla a sor végén haladt, így nem vette észre senki, hogy a séta alatt Luca a lány vállán kucorgott, és a Méhkaptár nevű cseppkő alatt Kamilla fülébe duruzsolt:

- Köszönök mindent! Gyere el ide máskor is, jót fog tenni!

A kislány közben hallotta, amint a vezető a barlang gyógyhatásáról mesél az embereknek: nagyon magas a páratartalom, és a levegőben rengeteg a kálium és a magnézium, ami jót tesz az allergiás vagy a köhögő betegeknek.

A hazavezető úton tényleg érezte is Kamilla, hogy egyre könnyebb minden lélegzetvétel. Ezután gyakran ellátogatott a barlangba, néha egyedül, néha a családdal. Sokkal kevesebbet kellett fújnia az orrát, és orvoshoz is alig ment. Mindig figyelte, hátha észreveszi Lucát a többi denevér között, de többé nem értette az ultrahangot. Azt viszont észrevette, hogy a házuk közelében jóval kevesebb volt a légy és a szúnyog, mint máshol, és néha a nyitott ablakon át szárnyak surrogását hallotta.

Király Sára - falunk lakója - a Te és a természettudományok (TETT) elnevezésű országos mese- és novellaíró pályázaton harmadik helyezést ért el A torokfájós kislány és a denevér című meséjével. Gratulálunk az ifjú meseírónak!